A nagyváradi magyar TiniKlub célja, hogy a 12–15 éves tinédzserek számára érdekes, hasznos és szórakoztató időtöltést biztosítson. Programjaink során izgalmas csoportos játékokkal, vetélkedőkkel és különféle aktivitásokkal várjuk a résztvevőket, miközben közösen beszélgetünk az őket érintő kérdésekről és kihívásokról. Emellett együtt fedezzük fel a Biblia üzenetét, és azt, hogy mit mond az élet fontos területeiről.
Témáink között szerepelnek: barátság és párkapcsolat, pénzügyi felelősség, függőségek és szabadidő, a szülőkkel való kapcsolat, érzelmek kezelése, iskola, tanulás és karrier, döntéshozatal és egyéb tinédzserkori kihívások.
Minden pénteken 18 órától várjuk szeretettel a tiniket egy barátságos és befogadó közösségbe. Klubunk felekezeti hovatartozástól függetlenül nyitott minden érdeklődő számára. A programokat a gyülekezetünk udvarán található körépületben tartjuk. Kapcsolatba léphetsz velünk itt:
https://www.facebook.com/nagyvaraditiniklub
https://www.instagram.com/nagyvaraditiniklub/

Zilahon a tiniklubot péntekenként este 18 órától tartjuk a Zilahi Magyar Baptista Imaház alagsorában. Egy csapat önkéntes szolgáló foglalkozik a tinikkel. Eltér a nap és időpont, mikor külön fiús-lányos alkalmakat szervezünk vagy amikor betegeket látogatunk és kirándulunk.
A tinikkel részt vettünk tinikonferecián, kimozdulásokat, játékdélutánokat szervezünk, tanítjuk a lányokat sütni, a fiúkat faipari műhelybe visszük, autószerelő műhelybe vittük kereket cserélni és hasonlók.
Lelkipásztorokat és teológusokat hívunk különlegesebb alkalmakra, ahol mélyebb tanításra van szükségünk.
Nyári táborainkban kb 70 tini vesz részt, ez nagy kiváltság és felelősség egyben.
Próbálunk új embereket bevonni a szolgálatba, illetve szeretettel látunk minden érdeklődőt!

Myung Soo, fondatorul YFC România, este implicat în lucrarea cu tinerii la Biserica Quo Vadis din Hațeg.

Szolgálatunkban jelenleg egy Örömhír klub, egy Biztos Szikla klub, egy Kisifi, egy ifi és egy egyetemista ifi működik Marosvásárhelyen. Ezenkívül öt tanítványi csoporttal foglalkozunk az ifis csoporton belül, havonta három alkalommal szervezünk ima és dicsőítő estéket szombatonként, rendszeresen tartunk ima alkalmakat és havonta egyszer egy városszintű evangélizációs alkalmat ”ébresztŐ” név alatt.
A nyári vakáció kezdetével szolgálatunk nagy részét a táborok töltik ki. Négy tábort szervezünk. 6 éves kortól az egyetemistákig mindenki a saját korosztályának megfelelő táborban vehet részt. A gyerekek nagyon lelkesek, évről-évre nagyon várják a tábort és a helyek nagyon hamar betelnek. Sok áldást szoktunk tapasztalni táborainkban.
Célunk az, hogy ebben a városban minél több fiatalt elérjünk és megismertessük velük az Evangéliumot. Szeretnénk tanítványokat nevelni, akik majd terjesztik Isten munkáját környezetükben. Ezért kezdtük el egy ifjúsági központ kialakítását (jelenleg béreljük), ahova – a rendszeres alkalmak mellett – a fiatalok betérhetnek egy teára, kávéra, beszélgetésre, és ahol segítséget kaphatnak különböző problémáikra, választ kérdéseikre.

Ágostonfalván és Ürmösön a YFC szolgálatok között vannak ifjúsági találkozók, gyerekprogramok, házi csoportok, szociális segítségnyújtás, gitároktatás, evangelizáció, imacsoport, képzések fiatalokkal, elméleti és gyakorlati tanítványképzés, sport. A nyár folyamán táborokat, evangelizációs alkalmakat szervezünk külföldi csapatokkal. Az ünnepek alatt síelni, moziba megyünk és egy napot Brassóban töltünk a fiatalokkal. A gyerekeknek külön programokat készítünk játékkal, dalokkal, házimozival, színdarabbal a Megváltó születésével és megajándékozzuk őket.
Programjaink és összejöveteleink célja, hogy tanítványokat képezzünk (Máté 28, 19; 2Timóteus 2, 2), gyermekeket és fiatalokat nyerjünk meg Krisztusnak, akiket felkészítünk, bátorítunk és kiküldünk, miközben testileg, szellemileg, lelkileg és szociálisan növekednek Istenben.

2 családból álló csapat vagyunk (Viorel, Mădălina, Evelina és Ivan, Adina) és nagy kiváltságnak tartjuk, hogy Jézus Krisztus Örömhírét oszthatjuk meg a Moreni-ben élő gyerekekkel. Egész évben találkozunk gyerekekkel és alkalmanként szüleikkel. Rendszeres találkozókat tartunk minden szombat délelőtt, amikor a gyerekekkel (6-11 évesek) találkozunk az Ascendent központban, 15-20 gyerek részvételével. Olvassuk és magyarázzuk a Bibliát, valamint játékokkal és kézműves foglalkozásokkal szeretnénk segíteni nekik, hogy megismerjék Jézust, mint Megváltójukat és bízzanak Benne. Péntek esténként általában a gyerekek szüleivel, minden második pénteken a szülőkkel és gyerekekkel együtt találkozunk.
Év közben olyan szezonális rendezvényeket és ünnepeket szervezünk, mint pl az anyák napja, gyermeknap, adománygyűjtő piac, nyári tábor, évente kétszer teljes hétvége (gyerekek és szülők) és karácsonyi ünnepély. Ösztönöz bennünket, hogy a szülők támogatását élvezzük a gyerekeikkel történő foglalkozásban és nagyon hálásak vagyunk a partnerségért. Szeretjük ezt a szolgálatot végezni, mert meggyőződésünk, hogy amikor Isten Igéjét hűségesen tanítják, Isten hangját meghallva az életek átalakulnak. Minden tevékenységünkben Istenre támaszkodunk, és imádkozunk azért, hogy mindenben összpontosítsunk arra, amit az Úr Krisztus követeiként bízott ránk, felszólítva másokat, hogy béküljenek meg Jézussal.
Mindez pedig Istentõl van, Aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és Aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, Aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az õ bûneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne miáltalunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.
2 Korinthus 5, 18 – 20

Az YFC Brătășanca két heti klubot szervez a településen: gyerekfoglalkozást és Biztos Szikla klub-ot. Ezek a találkozók az ortodox családokból származó gyerekeknek és fiataloknak szólnak. A helyi szolgálók segítenek egy ilyen csoport kialakításában Stejaru településen is. A szórakoztató játékokon és tevékenységeken túlmenően az Evangéliumot olyan nyelvezettel osztják meg, amely a lehető legmegfelelőbb az életkoruknak. Havonta egy alkalommal kirándulásokat szerveznek a tinédzser csoporttal.
Az ünnepek alatt a helyi gyerekeknek és felnőtteknek kisebb rendezvényeket, ünnepélyeket szerveznek, nyáron pedig különböző táborokat tartanak külföldi misszionárius csapatok és/vagy a helyi közösség önkénteseinek segítségével.
Ezenkívül hangszer órákat is kínálnak azzal a céllal, hogy különböző módokon bemutassák és megismertessék Istent.
A gyülekezeten belül tanítják és bátorítják a gyülekezet fiataljait, hogy tehetségüket és képességeiket az Úr szolgálatába állítsák. A gyülekezeti dicsőítő és istentiszteleti csoportot is ők vezetik.

A szolgálat Slatina-n heti ifjúsági találkozókból, heti Awana klubokból, nyári táborokból és Vakációs Bibliahétből, egynapos ifjúsági kirándulásokból, rendhagyó ifjúsági és helyi gyülekezeti eseményekből áll, ahol a gyerekek és fiatalok a dicsőítő csapatban, iskola utáni és angol nyelvű tevékenységeken, utcai evangelizációkon, testvérgyülekezetek látogatásán, Igehirdetésben, valamint fiúk és lányok személyes mentorálási programjain vesznek részt.
A hosszútávú cél egy virágzó szolgálati csapat felépítése, az ifjúsági programok bővítése, valamint megbízható kapcsolatok kialakítása a városban, melyek folyamatos evangelizáló és tanítványsági lehetőségeket nyitnak meg.

